transzformációs coaching

a transzformációs kapu intenzív, személyes folyamat
Itt nem jobb verzióvá válsz, itt visszatérsz ahhoz az erőhöz, ami mindig is benned volt.
A közös munkánk nem a felszínt fogja kapargatni, mély transzformációt tesz lehetővé.
Több mint huszonkét éve mentorálok embereket. A legfontosabb hajtóerő egész életemben az volt, hogy megtaláljam azt a különbséget, amitől valaki az erejében van, és éli azt az életet, amit szeretne, valaki pedig nem.
Vajon mi a különbség, hogy ez az egyiknek sikerül, a másiknak nem?
Tanulmányaimat, fókuszomat, időmet, energiámat és anyagi forrásaimat is abba fektettem, hogy ezt megtanuljam minden olyan forrásból, ami jelenleg elérhető.
Spirituális utazásom során mélyen elmerültem az egyedüllétben, a csendben, hogy meghalljam azt a hangot, amit tanulni nem lehet.
Tehát először kifelé indultam el, majd aztán jött a mély csend, a belső folyamat, a lélek sötét éjszakája, a pokol és aztán az újjászületés, melyek integráltak bennem minden olyan puzzle darabot, ami addig nem volt a helyén.
Konkrétan újjászülettem egy nagyon mély pokoljárás után, ahol átranszformálhattam az árnyékomat erővé.
Ebben a folyamatban vagyok jelen, akár nálad is.
Ez az a küldetés és az a szolgálat, amire az égiek hívtak engem.
A közös munka velem tehát nem a felszínt kapargatja.
Mély transzformációs folyamatban van az erő. Bátorság kell ahhoz, hogy elindulj és felelősséget vállalj.
Itt én csak a kísérőd lehetek, indikátorod, támogatód, de neked kell végigjárni a folyamatot.
Amennyiben készen állsz, szeretettel várunk.
a manna és én
ölellek,
Patti.
hogyan dolgozunk együtt?
A közös munka során:
– feltárjuk azokat a belső mintákat, amelyek visszatartanak
– definiáljuk az erőd, melyet még nem látsz tisztán magadban
– stabilizáljuk az önbecsülésed
– tisztítjuk az irányodat
– konkrét lépéseket építünk a megvalósításhoz
Hang-alapú jelenléttel dolgozom, ami segít, hogy a felismerések ne csak szellemi szinten történjenek meg, hanem beépüljenek az életedbe.
Számomra nagyon fontos a gyakorlat. Nem csak felismered az erőd, a mintáid, hanem a gyakorlatba is ülteted, hogy a valóságban is elinduljon a folyamat.

kinek szól a Transzformációs Kapu?
Neked, ha:
– érzed, hogy több erő van benned, mint amit jelenleg élsz
– már dolgoztál magadon, de nem történt áttörés
– vezetői minőség ébred benned
– elakadtál döntésekben vagy irányban
– készen állsz felelősséget vállalni
Nem neked való, ha gyors megoldást keresel vagy ha még másoktól várod a változást.
Ez a folyamat bátorságot kíván.
Őszinteséget.
És valódi elköteleződést.

Ha érzed a hívást, a következő lépés egy jelentkezés.
mannaOm – Transzformációs Kapu
A Transzformációs Kapu egy mély és intenzív folyamat.
A jelentkezés nem automatikus bekerülést jelent.
A válaszaid alapján együtt döntjük el, hogy ez a megfelelő tér-e számodra.
ára
Az aktuális családállítási időpontok a Facebook profilom eseményében lesznek.